Ahogy hamarosan beköszönt a jó idő, egyre többször kerítünk sort egy-egy hosszabb hétvégi kirándulásra. Ilyenkor magától értetődő, hogy kutyusunkat is magunkkal visszük, hogy kiszaladgálhassa, szaglászhassa magát.

Van azonban néhány dolog, amire feltétlenül oda kell figyelni, ha szabadon akarjuk engedni kis kedvencünket!

Minden kutya más egyéniség, és nagyon sok múlik a nevelésen is, de vannak bizonyos alapvető jellemvonások, amiket nem tudunk, de nem is szükséges „kinevelnünk” a kutyánkból. Az, hogy egy kutyát elengedhetünk-e egy erdei séta alkalmával, az legnagyobb mértékben a kutya fajtájától függ. A kopófélék például kifejezetten hajlamosak a kóborlásra, őket nem is javasoljuk póráz nélkül sétáltatni, mert hosszú órákat tölthetünk azzal, hogy megkeressük, visszacsalogassuk magunkhoz. Az eredetileg nyomkövető és vadászkutyák (vérebek, szetterek, agarak) szintén túlságosan is élvezik a szabadságot, náluk viszont határozott és következetes neveléssel el lehet érni, hogy ne bóklásszon túl messzire. De a pórázt csak akkor vegyük le róluk, ha biztosak vagyunk benne, hogy nem fog elszaladni, illetve a hívó szóra azonnal visszajön.

Vannak kutyusok, akiket – ha mondhatjuk így – szinte kötelező időnként magunkkal vinni egy-egy póráz nélküli kirándulásra, mert a mozgásigényük nagyobb annál, mint amit egy egyszerű, napi 3-szori rövid sétával kielégíthetünk. A spánielek és a pointerek alapvetően nem kóborlós típusok, de nekik is meg kell tanítani, hogy egy ilyen séta alkalmával hogyan is kell viselkedniük, hiszen az új ingerek – szagok, hangok, más erdei állatok – magukkal ragadhatják a figyelmüket.

A juhászkutyák ebből a szempontból a legmegbízhatóbbak, náluk biztosak lehetünk abban – különösen az amerikai-kanadai fehér juhászkutyánál -, hogy nem fognak elszaladgálni, hanem mellettünk maradnak.

Ha már biztosan tudjuk, hogy jól nevelt kutyánkat bátran elengedhetjük póráz nélkül, már csak arra kell figyelnünk, hogy a hely, amit kinéztünk, nem áll-e valamilyen tiltás, szabályozás alatt. Ilyenek lehetnek az ebzárlat, a vadászidény, a kullancsveszély. Ha ilyet látunk, semmiképp ne sétáltassunk arra!

Ha meggyőződtünk a kiszemelt hely biztonságosságáról is, akkor már csak a kutyánkat kell nagyon ismernünk. Tisztában kell lennünk a szociális magatartásával, hogy hogyan viselkedik egy olyan nyilvános, népszerű területen (pl.: Normafa), ahol emberekkel, gyerekekkel, más kutyákkal találkozhat. Ha a tömeg frusztrálja, akkor kevésbé közkedvelt helyre érdemes vinni, ahol elvétve futhatunk össze más sétáltatókkal, De ha alapvetően barátságos és érdeklődő, akkor nem lesz probléma. Figyelni kell arra is, hogy előfordulhat, hogy kutyusunk rosszul reagál bizonyos dolgokra, görkorcsolya, roller, stb. Amennyiben valószínű, hogy szembetalálkozhatunk ezekkel a „veszélyforrásokkal”, fel kell készülni, oda kell figyelni, lehetőleg el kell kerülni őket, hogy a séta valóban azt a célt szolgálja, amit várunk tőle.

Miután megfáradva hazaértünk, már csak egyetlen dolgunk maradt, amit mindenképpen és alaposan el kell végeznünk: a kullancs-ellenőrzés. Különös figyelemmel kell vizsgálnunk a hosszabb szőrű kutyákat, valamint a hajlatokat (nyak, fül környéke, stb.). Leggyakoribb kullancs betegség a Babesia (babeziózis) és a Lyme-kór. Jellemző tüneteik az étvágytalanság, súlyvesztés, láz, levertség (kedvetlenségtől a teljes letargiáig), az orr és a szemek váladékozása (kölyköknél tüsszögés vagy tiszta orrváladék), hasmenés (vért vagy málnazseléhez hasonló komponenst is tartalmazhat), köhögés (mélyről jövő vagy száraz köhécselés), idegrendszeri tünetek. Ha ezeket tapasztaljuk, azonnal forduljunk állatorvoshoz!

Összegzésül tehát mindenképp végig kell gondolnunk, hogy hová visszük kutyusunkat, hogy ő is jól érezze magát. Ezeket a nézőpontokat szem előtt tartva és odafigyelve rájuk olyan kirándulásokat tehetünk kedvencünkkel, ami igazi feltöltődés lesz nekünk és nekik is.